EGO, éntudat, Szellem, személyiség, szeretet, Egó, egoizmus, anyagiasság, hazugság, álszabadság, álerkölcs, álfelelősség, félrevezetés, szeretet, szerelem, szeretni, Megbocsátást, Megbántódás, Önértékelés, Harag, NeheztelésUtolsó látogatások

|
Az "éntudat" filozófiai és pszichológiai fogalom. Az éntudat a saját testünkről és belső tulajdonságainkról kialakult tudásunk (az érzelmeket is beleértve!). Az ember az érzékelés, észlelés, gondolkodás, emlékezés és más agyi tevékenységek segítségével tudja elhatárolni önmagát másoktól.
Az "én" tudat az öntudat első foka, amellyel a gyermek 2 és fél - 3 éves korában önmagáról azonosságot szerez, azaz egyesszám első személyben kezd el beszélni önmagáról, ahelyett, hogy egyes szám harmadik személyben szólna róla, mint addig teszi némely gyermek.
Az én vagy másszóval ego (és még különböző szinonimái) tudata az egyén önmaga átélése vagy elgondolása. Ezzel kapcsolatosan több iskola többféle szerkezetben képzeli el az én strukturálását. A lényeg, hogy az énnek a gondolkodásban (tudatban) rugalmas határai vannak, míg a testérzet nem ilyen rugalmas, de a tudat azt is ki tudja tágítani, mint pl. amikor valaki
megtanul gépkocsit vezetni stb.
Az éntudatnak rokon fogalma az énkép, amelynek nagy jelentősége van az emberek viselkedésében, és amelynek alakítására, megváltoztatására a pszichológia vállalkozik, amennyiben egy személynek vagy a személyiségnek problémái vannak önmagával.
A leggyakoribb ilyen énkép probléma az istenbetegség, amikor az egyén önmaga erejét és cselekvési lehetőségeit az egész emberiség kollektív erejével téveszti össze - azon az alapon, hogy ezt a helyzetet elgondolni képes.
Beszélgetés az Egoval...
Az ego - a tudat félelmet ismerő része - konfliktust és különállást akar, mert ezek jelentik táplálékát a túléléshez. A béke, a belső nyugalom az ego halálos ellensége. A szeretet és a béke pedig annyira összefonódik egymással, hogy külön-külön nem használhatók. Nem élhetjük át a szeretet ölelését, amíg bensőnkben békét nem teremtünk. Csakhogy ennek a békének semmi köze sincs ahhoz, ami körülöttünk a világban történik.
(Dr. Gerald G. Jampolsky - A SZERETET TANÍTÁSA - CSAK SZERETETRE TANÍTS - Az attitudinális gyógyítás hét alapelve)
EGO 'ntudat', szemlyisg kapcsolódó oldalai: MEDITÁCIÓ, + koncentráció = kontempláció © Tudat, tudatalatti - tudatosság © Magam szeretni - önmagam szeretete, nem önzés © Tisztánlátó - médium © Spiritualitas © Ezoterika - ezo, ezoterikus © Vallas © Ébredés, spirituális ébredés © Pszichológia - lélektan, személyiség-lélektan, embertan © Önismeret, személyiségfejlesztés - valódi szabadság forrása, önmegvalósítás © Tanulás - Tanulj meg szeretni - Lépj rá az ösvényre © Ezo - © Lélek - lélektan, lelki egészség © Szellem, szellemi - Spirit, spiritiszta © Könyv, ezoterikus könyvek © Tanfolyam - ezoterikus tanfolyamok, spirituális tanfolyamok, önismereti tanfolyamok © SZERETETTEL szeretni - az élet forrása a szeretet- tanulj szeretni © Szellem, szellemi - Spirit, spiritiszta © A belső hang © Asszertivitás - önérvényesítés © Ember - embernek lenni, emberiesség, emberiség © Törvények - spirituális törvények ©
|
Fórum
Regisztráció
SZERETNI
SZERETET
SPIRITUÁLIS
EZOTERIKUS
JÓSLÁS, TAROT
HOROSZKÓP
ÖNMEGVALÓSÍTÁS
ÉLETMÓD
TÁPLÁLKOZÁS
GURUK, MESTEREK
PLUSZ EZO
|